2010. március 2., kedd

Dr. Robert O. Young világhírû sejtbiológus 2010. március 27-én Budapesten-

Kedves InnerLight Fogyasztó!




Dr. Robert O. Young világhírû sejtbiológus 2010. március 27-én Budapesten nyilvános szemináriumot tart, amelynek segítségével bárki elindulhat a cukorbetegségbõl való felépülés útján!

A több nagysikerû könyv szerzõje lerántja a leplet a már-már járványszerû méretekben terjedõ cukorbetegség okairól, és feltárja az I-es és a II-es típusú cukorbetegségbõl való teljes meggyógyulás útját. Bemutatja, hogy miként tarthatja fenn azt a megfelelõ lúgos belsõ környezetet, amire a testének szüksége van. Ez a kizárólag természetes alapokon nyugvó program segíthet Önnek lelassítani, megállítani, sõt, akár visszafordítani a betegséget, illetve azokat a károkat, amiket okozott. Választ kaphat arra, milyen ételeket tanácsos fogyasztani a vércukorszint normalizálására, valamint egy tisztítókúra leírását, amelynek segítségével 12 hét leforgása alatt elkezdheti helyreállítani egészségét.

A jegyek egyben ajándékkuponok is, melyekkel sorsoláson vesz részt minden látogató!

Nyeremények:
Dr. Robert O. Young könyvei
Dr. Robert O. Young dvd-k
Ingyenes állapotfelmérés és konzultáció a PH Csoda Életmódközpontban

Személyes találkozó és dedikálás Dr. Robert Younggal 2010. március 26-án, pénteken 17.00 órakor Budapesten, a Nyugati téri Alexandra könyvesházban!

Belépõjegy ára elõvételben: 2500,- Ft

A helyszínen: 3500,- Ft


Üdvözlettel:

Kovács György

2010. január 15., péntek

2009-03-06 Dr Robert O.Young előadása orvosoknak

Kedves Olvasóm,

Március 6-án került kiadásra Dr Young második világhírű könyve A Ph Csoda Fogyás. Ennek kapcsán Dr Young itt járt Budapesten és egy zártkörű előadást tartott munkásságáról elsősorban orvosoknak, természetgyógyászoknak. Ennek az előadásnak a rövid kivonatolt jegyzetét másoltam most ebbe a levelembe.

2009-03-06,
Dr Robert O.Young előadása orvosoknak

Lappangó elsavasodás, ekkor a vér ph-ja még 7,365 tehát rendben van.

Ilyenkor a szövetek lúgossága már romlik, ezt mérjük a vizeletből, nyálból, izzadságból.

1-7-ig terjedő stádium.

A vérnek mindig 7,365-nek kell maradnia.

Ha a felhalmozódott savakat nem tudja eltávolítani, izzadással, légzéssel, vizelettel akkor az étrendből, anyagcseréből, környezetből, a szöveti savak a szövetek lebomlásából bekerülnek a kötőszövetekbe, izmokba (sportolóknál) ekkor gyulladások jönnek létre.

Ez a lappangó szöveti elsavasodás.

Kompenzált elsavasodás: a vér pH 7, 5.

Nem kompenzált elsavasodásnál a vér pH 7, 2- ig lemegy.    Ez a rákos állapot.

Ha ez folytatódik a vér kálcium szintje megnő.
A vér ph - ja csökken, ezért a vér be akarja húzni a lúgosító anyagokat.

Ekkor a szódabikarbóna 5 % - os oldatát fecskendezik be a vérbe

Steril vízbe 1 l-be 25 gr-ot tesznek. Naponta 1-3x is alkalmazzák. Fájdalomcsillapítót sokszor el is lehet hagyni, javul az állapot. Ha már beteg valaki akkor, az összes szövete el van savasodva.

A szódabikarbónát szájon át, és beöntés formájában is kapja.
A daganatot kívülről körbeinjekciózzák 5 szúrással, ettől a tumor megkeményedik, az ér képződés lecsökken, nem nő tovább a daganat.
Ha állati fehérjét eszünk, akkor főleg vastagbélrák alakulhat ki.

Ha tejterméket, kenyeret, akkor mellrák, prosztatarák (kenyérből az élesztő mentes, teljeskiőrlésű a jó )

Az orvosok azt mondják, hogy az étkezésnek nincs köze az ilyen állapotokhoz.

Biológiai transzformáció = amikor a sejtek átalakulnak baktériummá.

A baktériumok belőlünk születnek, belülről jönnek kifelé! Bennünk keletkeznek!

Ezt a transzformációt már Antoine Béchamp is lejegyezte az 1800-as években, csak a körülmények úgy alakultak, hogy Louis Pasteur elmélete kapott teret amely szerint a betegségeket kívülről érkező kórokozók terjesztik. A mai napig ezt tanítják az orvosoknak.

A környezet ( a sejtek közötti ) minden a kórokozó semmi

Vörösvérsejt → baktérium → élesztőgomba → penészgomba.

Az orvosok, nem tudják az okát, hogy hogyan kerül a szervezetbe a gomba.

A gomba testi sejt volt, előtte! A kórokozók biztosítják a körforgást. Porból lettünk, porrá leszünk.

MYKROZIMA = apró létező, intelligens élet.

Tehát, a betegség belülről születik!!!

Dr Young 20 000 vérmintát vett, és vizsgált meg, 30 év alatt.

Ha például húst eszünk, utána bort iszunk, azt a reggeli vizeletünk, ph-ja kimutatja.

7,5- 7,7 között a legjobb. 7,2 alatt nem elfogadható!

A test felépítése lúgos, de az összes funkció savasít, még a gondolkozás is. A legtöbb szívroham előtt, 85%- ban, valami negatív „gondolatroham van”!

Cukorbetegségnél, a vizelet ph- ja mindig alacsony, az inzulin nem megoldás. A betegség kialakulása előtt, megsérülnek a vékonybélben, a bélbolyhok.

Szódabikarbóna!!!

A nyál ph-ját 8 fölé kell emelni.

Hiperlúgosítás. A brokkoli nem csak megelőzi a rákot, de vissza is tudja fordítani azt.

Első szabály:  az étel zöld legyen! Brokkoli, avokádó, spenót. Ha a hemoglobin jó lesz, a vérszegénység megszűnik a zöld növényektől.


Második szabály:  facsarva lé formájában is!

Ha valaki rossz állapotban van, avokádóból, egyen napi 8-10 db, ezt nagyon komolyan kell venni!

Brokkoliból annyit egyen amennyit csak bír.

Folyadékot, 20 kg-ként 1 l-t, Supergreens+ Prime PH-t
ha már hozzászokott,  dupla kanál por,
18 csepp Prime Ph-t.



Egy megbetegedésnek, több stádiuma van.

1: energiaszint csökkenése.


2: allergiák, irritációk, 100% -ban megszűntethetők.

3: hurut

4: gyulladásos fájdalmak.

5: kövek, csomók, agyban, mellben, rák előtti állapot, érelmeszesedés

6: érelzáródás

7: rák, SM, csontritkulás.


A rák esetén, a teljes szervezet el van savasodva, és ott jelenik meg, ahol a legkevésbé tud védekezni, a szervezet.

A túl sok sav felmelegedést jelent. Ha a test lázas, ez azt jelenti, hogy a szervezetünk, így akar a túl sok savtól megszabadulni. A láz azért van, hogy a méreganyagok kitudjanak ürülni izzadsággal a testünkből.

Alapvető kúra:

- Klorofil

- Olaj, oxigén

- Víz

- 25g szódabikarbóna / nap


A KLOROFIL, egy molekula, amely megköti a napnak a fényét, elektromos feszültséggé alakítja= fotoszintézis, így tudunk fényt vinni a testünkbe. Belső fény= InnerLight

Fény = zöld = vér = egészség

A vörös vérsejtek nem a csontvelőben képződnek.


Nincs influenza vírus! 

A saját személyes felelősségem, gondoljunk bele, mikor tör ránk az influenza. Ünnepek után, amikor a sok evés, ivás, tunyulás után, lerobban a szervezetünk.


Nem kell félni a betegségektől!

Lélegezzünk orron át, akkor sokkal több levegő jut a tüdőnkbe.

Sportoljunk, naponta legalább fél órát, séta, kocogás.

De 10-14 óráig a leglúgosabb, hajnal 2-től, reggel 8- ig a legsavasabb, a testünk.

A lime kórt, antibiotikummal nem lehet gyógyítani.

Az orvoslás antibiotikumot használ, azaz savat, amivel nem a kórokozókat pusztítja el, hanem megváltoztatja a környezetet, így a kórokozó nem elpusztul, hanem megváltozik, a baktérium pl. élesztőgombává alakul át. Ez az orvostudományban a másodlagos fertőzés néven ismert. Ilyenkor tüdőgyulladás lesz belőle.

Az ADS betegek is tüdőgyulladást kapnak 60%-ban, és az alkalmazott antibiotikumtól halnak meg. Az embereket ez öli meg. Szódabikarbónát kell inni, vagyis lúgosítani kell nem a kórokozókat kell kezelni.

Az antibiotikumok több embert öltek meg a Földön, mint ahány elpusztult a háborúkban összesen.

Az antibiotikum = antiélet ( az élet ellenében )

Az 5. stádiumban, megfigyelhető, hogy a szövetek megkeményednek.

Érelmeszesedés esetében, lerakódásokkal védekezik.

Koleszterin növekedés megoldás a savakra.

A szívrohamokért, 34%-ban a koleszterin gyógyszerek a felelősek.

Az erek megkeményednek, elzáródás, fekély, multiplex.

A környezet befolyásolja a sejteket, ebből lesz a rák.

90% - ban visszafordítható a rák! Ha a szövetpusztulás beindul, az elpusztult sejtek betokosodnak.

Szövetháló létrehozása. A vörösvértesteket savak veszik körül, azok aztán összeragadnak, nagyobb csoportokban, így nem tudnak keresztülmenni a kapilláris ereken. Ekkor jelentkezhetnek: kihűlt kezek, lábak, szédülés, zavarok a gondolkodásban.

Vastagbélrák esetén tilos állati eredetü fehérjét enni.

A leukémiát 78 órán belül vissza lehet fordítani!

A chron betegség, a bélrendszer élesztőgombával fertőzött betegsége.

A narancslében lévő fruktóz = savas méreg ami megbénítja a fehérvérsejteket = hiperaktívság, autizmus

A fehérvérsejtek összegyűjtik, a nem odavaló dolgokat, csak akkor vannak jelen, ha baj van.

Az igazi védekező tényező, a belső tisztaság, ami ha rendben van, nem kell félni a betegségektől

Nem közelíthetem meg kétségekkel, félelemmel ezt a programot!


A Ph csoda működik!!!


Új termékek:

Folyékony klorofil: 4 oz

A vérben levő hemoglobinnal egyenlő, emeli a vörösvérsejt számot, vízbe, zöldséglébe, nyelv alá, tehető 1-2 hétig.   Ha a lébe tesszük akkor: 10-20 cseppet

4 só:

Szódabikarbónát, Kálium, Magnézium, Kálcium

Ez az összetétel azonnal lúgosítja a vért.

Súlyos betegségekre nagyon fontos.

Szódabikarbóna ízű.

Öregedés ellenes, és álmatlanságra is jó.


Erőnövény ( Power Plant) - zöldség termék:   2009 március 3-4 hetében lehet rendelni.

20 összetevő, nincs benne gyógynövény.

Fő alkotóeleme a brokkoli, és az avokádó, uborka, spenót, káposzta, okra, kelbimbó, citromfű, zab.


A PH FOGYÁS című könyvben Dr Young a 110, oldalt ajánlotta a figyelmünkbe, és az ott leírtak, minimum 3 hónapig tartó betartását.



Üdvözlettel:

Kovács György

+3620 - 444 0614.

A rák kialakulása...

Kedves Blogolvasó,




Ime a következő írás dr Youngtól a rákkal kapcsolatban.





KOCKÁZATNÖVELÕ TÉNYEZÕK A RÁK KIALAKULÁSÁBAN





Az Amerikai Rákkutató Intézet kibocsátott egy 517 oldalas jelentést, ami részletesen ecseteli, hogy mi a HAGYOMÁNYOS orvoslás nézõpontja a rák kialakulásának fõ rizikófaktorairól, és mit lehet tenni ezek redukálásáért.



Az Intézet több mint 7000 széleskörû és legalább 5 éven át tartó kutatás anyagait vizsgálta át, és ezután arra a következtetésre jutott amit közre is adott, hogy az elhízás a következõ ráktípusok kockázatát növeli meg:



* vastagbél-

* vese-

* hasnyálmirigy-

* nyelõcsõ-

* méh- és mellrák a klimaxon átesett nõk esetében.



A riport azt is kifejti, hogy bizonyos életmódváltoztatások képesek csökkenteni a rák kockázatát:





1. Legyünk annyira karcsúak, amennyire csak tudunk, a normálisnak számító súlyhatárokon belül.



2. Éljünk fizikailag aktív életet.



3. Korlátozzuk az "energiadús" ételek fogyasztását; a magas kalóriaértékkal bíró, zsíros, cukros ételekét. Kerüljük a cukros italokat.



4. Elsõsorban növényi eredetû ételeket fogyasszunk, köztük gyümölcsöket, zöldségeket, teljes értékû gabonákat és babféléket.



5. Korlátozzuk a vörös húsok fogyasztását, és kerüljük az ÖSSZES feldolgozott húsfélét.



6. Korlátozzuk az alkoholfogyasztást, nõk esetében napi egy italra, férfiak esetében napi kettõre.



7. Csökkentsük a sóbevitelt. Kerüljük a penészes gabonákat vagy hüvelyeseket.



8. A szükséges tápanyagokat az étkezések során vegyük magunkhoz, ne étrendkiegészítõk formájában.



Azzal, hogy ezeket az életvitel-módosítási javaslatokat közreadta, az Amerikai Rákkutató Intézet megtette az elsõ lépést a helyes irányba. Mivel a rák nem egy sejt, hanem az életvitelünkbõl és étkezési szokásainkból származó savas salakanyag. Ahogyan én láttam, ennél azért többre van szükség ahhoz, hogy megelõzzük és/vagy visszafordítsuk az étkezésbõl és anyagcsere-folyamatokból adódó savak mérgezõ hatását.



Elõször is, a testsúly mint a rák kockázatának mutatója, csak másodlagos a rákot okozó tényezõkhöz képest, melyek a savasító életmód és táplálkozás. A test, a felépítését tekintve lúgos, mûködés közben azonban savasodik.



A test csak azért ragaszkodik a zsírrétegeihez, hogy megvédje magát velük azoktól az emésztés és anyagcsere során keletkezõ savaktól, melyeket nem tud kiválasztani és eltávolítani a verejtékkel, vizelettel, a széklettel együtt, vagy a légzés során.



A rákra való hajlam elsõdleges jele az, ha a vizelet pH-értéke 7,2 alatt van. A vizelet pH-ja meglehetõsen pontos mutatója a szövetek pH-értékének. Ha az ön vizeletének pH-ja 7,2 alá esik, akkor önnél bármilyen rákos megbetegedés kockázata igen magas, függetlenül attól, hogy ön kövér, sovány, vagy normál alkatú!











Ami az Amerikai Rákkutató Intézet 8 kockázatcsökkentõ életmódosítási javaslatát illeti, ezek közül csak egynek van elég erõs hatása ahhoz, hogy valóban képes legyen tenni valamit az ellen a belsõ savtenger ellen, amiben nap mint nap fürdünk â013 és ez a mindennapos fizikai aktivitás.





A többi életmódváltoztatási javaslattal kapcsolatban most leírom, hogy mi mindent találtam még, ami segíthet önnek megelõzni vagy visszafordítani a rákos állapotot.





1. Legyünk annyira karcsúak, amennyire csak tudunk, a normálisnak számító súlyhatárokon belül.







Ha ön savasító ételeket eszik és savasító életmódot folytat, akkor az, ha ön sovány vagy normál testsúlyú, kifejezetten veszélyes lehet az egészségére nézve. A testnek zsírra van szüksége ahhoz, hogy kivédje vagy elszigetelje a benne keletkezõ savakat, s így megvédje a szerveket, szervrendszereket, s az ön életét.



A normális testsúly megtartása csak akkor bölcs lépés, ha ön lúgosító étrenden és lúgosító életmód szerint él, és a vizeletének pH-értéke 7,2, vagy ennél is magasabb.





2. Éljünk fizikailag aktív életet.





Ez pontosan az, amire szüksége van. Annyival egészíteném ki, hogy a testedzésnek legalább 1 órán át kell tartania folyamatosan, minden nap. Azt is szeretném a figyelmébe ajánlani, hogy a testedzés egyik leghasznosabb momentuma az, amikor a verejtékmirigyek révén megszabadulunk a savak egy részétõl. Tehát az edzés legfontosabb eleme az izzadás. Minél többet izzad, annál egészségesebb lesz. Izzadja egészségesre magát!







3. Korlátozzuk az "energiadús" ételek fogyasztását; a magas kalóriaértékkal bíró, zsíros, cukros ételekét. Kerüljük a cukros italokat.







Ez a pont részben korrekt, de részben nem az. Például, a cukor egy sav, ami annyira tönkreteszi a sejteket, hogy azok rákossá válnak. Másfelõl viszont az avokádó egy magas kalóriaértékû, zsírban gazdag étel, ami képes semlegesíteni az anyagcsere folyamatok során keletkezõ savakat, s így csökkenti a rák kockázatát. Tehát önmagában a kalóriák miatt nem érdemes aggódni. Azt kell figyelni, hogy egy adott étel vagy ital lúgosít-e, vagy inkább savasít. Ha lúgos ételeket és italokat fogyaszt, akkor annyit ehet és ihat, amennyit akar, és olyan gyakran, ahogy jólesik. A testet az elektronok mûködtetik, nem a kalóriák. Ezért egyen és igyon annyi elektronban gazdag ételt és italt, amennyit csak kíván.







4. Elsõsorban növényi eredetû ételeket fogyasszunk, köztük gyümölcsöket, zöldségeket, teljes értékû gabonákat és babféléket.







Ezzel csak az a probléma, hogy a gabonák és babfélék kisebb-nagyobb mértékben savasítanak, s így hozzájárulnak az étkezésbõl adódó savbevitelhez, s ezen keresztül a rákos állapotok kialakulásához. Ezen kívül, némelyik gyümölcs és zöldség, mint amilyen az ananász, a banán, a burgonya és a cukorrépa tele van cukorral, ami megint csak hozzájárulhat a rákos állapot kialakulásához. A megoldás az, ha tudjuk, mely ételek lúgosítanak, s melyek savasítanak.







A pH Csoda, illetve A pH Csoda a fogyásért címû könyvekben megtalálja azon ételek és italok listáját, amelyek lúgosítanak, ezért nyugodtan fogyaszthatja õket.



5. Korlátozzuk a vörös húsok fogyasztását, és kerüljük az ÖSSZES feldolgozott húsfélét.





Minden állat húsa savas, és hajlamos eltömíteni az emésztõrendszert â013 pontosabban a beleket, s ez számos rákos állapot elõidézõje lehet, köztük a vastagbélráké. Az állati eredetû fehérje fogyasztása biztosan növeli a rák kockázatát. Azok a savak, amelyek az állati fehérjékben megtalálhatók â013 s így a tojásban is â013, mind növelik a rák kockázatát: a salétromsav, a húgysav, a foszforsav és a kénsav. Ha húst eszünk, elárasztjuk ezekkel a savakkal az egészséges sejtjeinket, s ezzel tönkretesszük õket â013 akár el is rákosodhatnak.













6. Korlátozzuk az alkoholfogyasztást, nõk esetében napi egy italra, férfiak esetében napi kettõre.







Ez a tanács engem arra fegyverekrõl szóló metaforára emlékeztet, ami így hangzik: Az ön halálos ellensége ott áll az ön otthona közepén, hét különbözõ fegyver van nála. De ne aggódjon, mert mi hatot elveszünk tõle! Ön tényleg megnyugodna? Ha ön továbbra is fogyaszt mérgezõ savakat, akkor saját maga adja az ellensége kezébe a fegyvert. Ebben az esetben, az egyetlen fegyver, amit meghagy neki, az alkohol. Hány rosszul mûködõ hõforrás kell egy házba, hogy az leégjen? Elég egyetlen egy is. Ha egészséges szeretne lenni, és szeretné megelõzni a rák kialakulását, akkor nincs helye alkoholnak az otthonában. Ez éppúgy vonatkozik az üdítõkre, a kávéra, a teára â013 mindegy, hogy fekete-e vagy zöld â013 és a csapvízre, ha annak a pH értéke 9,5, vagy annál alacsonyabb.







7. Csökkentsük a sóbevitelt. Kerüljük a penészes gabonákat vagy hüvelyeseket.







Azt javasolni, hogy valaki ne egyen sót, olyan, mintha azt tanácsolná neki, hogy ne szívjon be oxigént és ne igyon vizet. A sóbevitel csökkentése acidózishoz (egy olyan állapothoz, amikor a vérben túl sok a sav vagy túl kevés a lúg, holott a vér egészséges állapotban enyhén lúgos) vezethet. A testen belül az elsõ számú savsemlegesítõ anyag a szódabikarbóna, aminek elõállításához sóra van szükségünk. Só nélkül meghalnánk. Amit viszont korlátoznunk kell, az a savbevitel â013 nem a só!









Bölcs tanács kerülni mindent, amiben élesztõ- vagy penészgomba lehet. Ebbe beleértendõ a sajt, a joghurt, a gomba, az étkezési élesztõ, a szójaszósz, a mustár, az ecet is, és még sorolhatnám, mi minden. A savas ételek, italok és ételízesítõk â013 amiket önnek nem szabadna fogyasztania â013 teljes listáját megtalálja A pH Csoda és A pH Csoda a fogyásért címû könyvekben.









8. A szükséges tápanyagokat az étkezések során vegye magához, ne étrendkiegészítõk formájában.







Ez is jó tanács lenne, ha meg tudnánk oldani, hogy kellõ mennyiségû elektronhoz jussunk a testünk mûködtetéséhez, és megfelelõ mennyiségû lúgosító anyaghoz az elkerülhetetlenül keletkezõ savak semlegesítéséhez. Étrendkiegészítõk nélkül szinte lehetetlen elérni, hogy egészségesek és fittek legyünk, s mindig legyen energiánk.











Ahhoz, hogy megóvja az egészségét, minden nap szüksége van a következõ ételekre, italokra és kiegészítõkre:







1) Olyan étrendet állítson össze magának, amiben sok klorofillban gazdag elem van, köztük zöld italok, gyümölcsök és zöldségek. Én azt javaslom, hogy a testsúlyától függõen, minimum 1 liter zöld italt igyon meg 25 kg-onként. (Tehát ha ön 75 kg, akkor minimum 3 l-t.) Ha ön valamilyen rákos állapottal küszködik, akkor 15 kg-ként 1 litert.





2) Igyon meg naponta kb. 1 dl többszörösen telítetlen zsírt: lenmagolajat, kendermagolajat, tökmagolajat, avokádó-, oliva- vagy gránátalmaolajat.





3) Igyon meg 3-4 liter lúgos vizet, aminek legalább 9,5 a pH értéke. Ezt zöld ital formájában is megihatja. Nem kell mind a kettõt külön-külön elfogyasztani. Ihatja a kombinációjukat is.





4) Egyen meg 8-10 gramm természetes állapotú (nem finomított) tengeri sót.







Ezt a négy pontot én úgy szoktam emlegetni, mint a 4 táplálékcsoportot. Lefedik mindazt a tápanyagot és energiát, amiknek a bevitelére a testnek szüksége van. Nincs szükség további szénhidrát vagy protein fogyasztására. A test az izomzatot, a csontokat, és a bõrt a vérbõl építi fel, a vér pedig lúgos közegben jön létre a vékonybélben, ha megfelelõ mennyiségû zöld, lúgos táplálékot és többszörösen telítetlen zsírt fogyasztunk.







Tartsa észben: amikor zöldet eszik-iszik, akkor ön tisztul.







SIKERBESZÁMOLÓ





Kedves Dr. Young!



Köszönöm az e-mail leveleit. Én olyan sikert értem el, amit szeretnék elmesélni önnek. 43 éves vagyok, és egész életemben mindig fitt és egészséges voltam. De 3 évvel ezelõtt elkezdett fájni a bal térdem. Jelentõsen bedagadt, és az orvosom javaslatára, kortizon injekciókat kaptam, hogy csökkentsük a duzzanatot.



Nem sokkal ezután az egyik vállam is fájni kezdett, majd a másikkal is ugyanezt történt. Végül már nem tudtam 10 cm-nél magasabbra emelni a karjaimat.



Az orvosom elküldött véranalízisre, ami kimutatta, hogy a protein C-m és a plazma viszkozitásom túl van az egészséges határon.



Végigjártam az egészségügyi rendszer szokásos labirintusát, és végül arra következésre jutottak, hogy az ízületi gyulladás egy ritka formájával állunk szemben, s az támadta meg az ízületeimet.



Felírtak nekem egy rák-gyógyszert, és kéthetente vértesztekre küldtek, hogy ellenõrizzék, a májam nem kezdi-e felmondani a szolgálatot.



Ekkor már nem tudtam golfozni, futni, és képtelen voltam bármely más sportot üzni.



Erre azt mondták, hogy nincs gyógymód számomra, de ha nem szedem a gyógyszereket, akkor 5 éven belül tolókocsiban végzem.



Megkérdeztem az orvosomat, hogy esetleg valamilyen fajta diéta segíthetne-e.



A válasz egyértelmû volt: NEM!





3 hónapja szedtem az orvosok által felírt gyógyszereket, amikor a májam jelezni kezdte, hogy nem ért egyet az eljárással, és lerobbant ezektõl a szerektõl.







A lúgosítás-savasítás kérdésével akkor találkoztam, amikor meghallgattam azt a CD-t, amin egy interjú hallható Önnel és Tony Robbins-szal.









Saját elhatározásomból leálltam a gyógyszerekkel, és elkezdtem követni a pH Csoda életmód programot és diétát.



Azóta is a pH Csoda életmódot követve élek, és most már 9 hónapja vagyok a programon.



Gondolom, sejti a történet folytatását.



Már újra tudok golfozni, a vértesztjeim pedig teljesen normálisak.





De ami a leggyönyörûbb:



NINCSENEK FÁJDALMAIM, és NINCS ÍZÜLETI GYULLADÁSOM.



Én egy igazi pH Csoda vagyok.



Tisztelettel,



Martin Miller martinmiller@jpm.org.uk







Üdvözlettel : Kovács György

2009. december 29., kedd

Mi van, ha stresszelünk ?

Kedves Blog olvasó, InnerLight fogyasztó!



DR. ROBERT YOUNG ÜZENETE A STRESSZRŐL


Az orvosok évek óta tisztában vannak vele, hogy a stressz nagyban befolyásolja a szív egészségi állapotát. Nemrég, egy tanulmány bebizonyította, hogy a krónikus szorongás megnöveli mind a hirtelen kialakuló szívelégtelenség, mind a szívroham kockázatát.


Az egyik amerikai kardiológiai szaklap (a Journal of American College of Cardiology) közreadta a Harvard Orvosi Egyetem által folytatott kutatás eredményeit. A Dr. Charles Blatt által vezetett kutatócsoport 5 éven át kísérte figyelemmel 516 kísérleti alany stressz-szintjét.


A résztvevők 80 százaléka férfi volt. Mindenkinél észleltek már korábban szívkoszorúér problémát. A csoport átlagéletkora pedig 68 év volt. Az alanyok kiválogatásánál egyéb kockázati tényezőket is figyelembe vettek, úgy mint oktatási szint, dohányzás, koleszterin, testtömeg index és diabétesz.


A felmérés kimutatta, hogy azok esetében, akiknél a szorongás nagyobb mértékben volt jelen, közel a duplájára növekedett a szívelégtelenség kialakulásának kockázata, és ez a kockázat azoknál volt a legmagasabb, akiknél a szorongás kóros mértékben jelentkezett (mint például tériszony, vagy klausztrofóbia).



Érdekes, hogy a lista élére pont azok kerültek, akik amiatt aggódtak, hogy szívbetegség alakulhat ki náluk.


„A legtöbb páciens úgy érkezik hozzánk, hogy aggódik a szíve állapota miatt” nyilatkozta Dr. Blatt. „Meggyőződésem, hogy nagyon fontos elegendő időt eltölteni a pácienssel és a családjával.”


Dr. Blatt kutatásának időtartama alatt 44 páciens élt át és élt túl szívrohamot, és 19 hunyt el hirtelen fellépő szívelégtelenség miatt.


Hasonló következtetésre jutott egy 2005-ben közzétett tanulmány is, melynek alanyai kizárólag nők voltak. Dr. Christine Albert egy nagyon hosszú ideig tartó kutatás (a Nurses’ egészségügyi kutatás) adatait összesítette.

A végeredmény: azoknál a kutatási alanyoknál, akik azt jelentették magukról, hogy magas a szorongási szintjük, 59%-kal nagyobb volt a valószínűsége a szívrohamnak, mint a többieknél.


„Az egyik fő oka annak, hogy ezt a tanulmányt elvégeztük az, hogy a nők körében egyre gyakoribbak a szorongásos betegségek és fóbiák” nyilatkozta Dr. Albert. „Óvatos becslések szerint, a lakosság 5 százalékánál kimutatható valamilyen szorongásos rendellenesség, és legalább 15 százalékánál kimutathatók valamely fóbia tünetei.”


„Ha sikerül elismertetnünk az általunk megfigyelt kapcsolatot, mely a fóbiák és szorongások, illetve szívproblémák miatt beálló hirtelen halál között fennáll, akkor talán több figyelmet kapna a terület, s az ilyen szorongások kezelésével máris csökkenthetnénk annak kockázatát, hogy valamilyen szívbetegség okozza a halálukat.”


Dr. Robert O. Young mindezt kiegészítette azzal, hogy a stressz és a szorongás a szövetek rejtett elsavasodását eredményezi, ez pedig fáradtságot, betegségeket és halált okozhat.



A szívbetegségek kialakulása nem történik meg, ha nincs elsavasodás; a szervezet elsavasodásának pedig a nem megfelelő életmód, táplálkozás és gondolkodás az oka.



Sokkal pontosabban fedné a valóságot, ha a szívrohamot gondolat-rohamnak neveznénk.



A krónikus szorongást a gondolatok okozzák; ahhoz pedig, hogy legyenek gondolataink, energiára van szükség. Az energia felhasználása viszont savas metabolikus melléktermékeket eredményez. Ha ezek a savas melléktermékek nem ürülnek ki a szervezetből a megfelelő csatornákon át (vizelettel, széklettel, izzadsággal vagy légzéssel), akkor felgyülemlenek, és olyan jelenségeket okoznak, melyeket az orvostudomány betegségekként tart számon – többek közt szívelégtelenségként.



Az egészséges szív lúgos. A szív egy izomköteg, melyet a metabolikus savak legyöngíthetnek. Ahogy a sütésre szánt húst is megpuhítja a savas páclé.



Hogy megelőzzük a szívleállást és még sokáig lehessen egészséges szívünk, a következőket javaslom:



1) Igyon lúgos vizet: a testsúlyának megfelelően, 15-20 kg-onként legalább 1 litert.



2) Étkezzen lúgosan, és egyen annyi zöld gyümölcsöt és zöldséget, amennyi jól esik. Napi egy avokádó szükségtelenné teszi az orvost.



3) Egyen annyi többszörösen telítetlen zsírt, amennyi csak jólesik: például olyan magvak hidegen préselt (extra szűz) olaját, mint a kender, a len vagy a borágó. Én még a gránátalma magjának olaját is jó szívvel ajánlom.



4) Iktasson be az életébe napi egy óra testmozgást! Ideális esetben, a heti programja kardio-edzést és izomerősítő gyakorlatokat egyaránt tartalmaz.



5) Szedjen ásványi sókat! Ezekre az elektromos vezetőképesség megtartásához van szüksége a szívnek. Ásványi sók nélkül leáll a szív. A só nem veszélyes – a savasító életvitel és étrend viszont az. Épp ezért, ne a sótól szabaduljon meg, hanem a savaktól – s legyen újra egészséges!



6) Ne töprengjen olyan sokat! Inkább imádkozzon, vagy meditáljon!



Ne feledje:  a gondolatok rohama szívrohamhoz vezethet!



Dr. Robert O. Young



TERMÉKAJÁNLÓ


Omega E-ssentials

Mire való?

Az Omega E-ssentials segít az ideális egészségi állapot elérésében, mivel megtalálható benne az esszenciális zsírsavak három legfontosabb csoportja: az Omega-3, az Omega-6 és az Omega-9 zsírsavak. Az E-vitaminnal együtt ezek a jó zsírok számos területen gyakorolnak jótékony hatást a testen belül: többek között segítik az anyagcserét, a sejtmembránok felépülését, az ízületek működését, a test hőszigetelését, de hozzájárulnak a haj, a bőr és a körmök egészségéhez is, illetve csökkentik a szív-és érrendszeri megbetegedések kockázatát. Mindemellett a savakat is semlegesítik.

Mitől hat?


Fontos, hogy testünk jó minőségű zsírokhoz jusson. Az Omega E-ssentials úgynevezett esszenciális, azaz nélkülözhetetlen zsírsavak keveréke. Bár ezeket is „savaknak” hívjuk, mégsem ártalmasak. Ezeket a hosszúláncú zsírokat azért nevezték el tudományosan savaknak, mert a lánc végén egy pozitív töltésű hidrogén található. A hosszúláncú zsírsavak esetében a lánc további része telítetlen, azaz nem telített hidrogénnel. Ettől képes arra, hogy „felszívja” az ártalmas savakat. És ez csak egyetlen ok, amiért az esszenciális zsírsavak tényleg esszenciálisak. A testnek szüksége van rájuk, de maga a test nem tudja előállítani, csak étrend-kiegészítőkkel juthatunk hozzájuk.

Hogyan fogyasszuk:

Naponta 1-3 kapszula.


Üdvözlettel:

Kovács György


Új Biológia Egyesület cikke.

2009. december 9., szerda

A Bőr a harmadik vesénk

Kedves Blogolvasó,


Az alábbiakban a bőrünkkel kapcsolatban szeretnénk átadni néhány információt.

DR YOUNG ÜZENETE


A BŐR A HARMADIK VESE

Az étrendből és az anyagcsere folyamatokból származó savak kiválasztásának négy szerve közül az egyik a bőr. A másik három a légzőrendszer, a húgyrendszer és az emésztőrendszer. Én a bőrt úgy szoktam emlegetni, mint a harmadik vesénket.

Amikor a savak a nyirokrendszeren, illetve a bőrben található verejtékmirigyeken át távoznak, akkor különböző tünetek jelentkezhetnek – úgymint vörös, fehér, vagy barna foltok, kiütések, sebek,

elszíneződések, pigmentáció-problémák, ekcéma, de akár melanóma (rosszindulatú festékes anyajegy) és más bőrrák is jelentkezhet.


Hogy miért?

Azért, mert az étrendből és az anyagcsere-folyamatokból származó savak megégethetik, illetve roncsolhatják a bőrsejteket, s gyakorlatilag ez a valódi oka az ÖSSZES létező bőrproblémának.


A lúgos folyadékkal történő hidrálás segítségével ezek az étrendből és anyagcseréből származó savak felhígíthatók, s ezáltal csökkenthető akár a kiütések keletkezésének, akár a rák kialakulásának kockázata.


A pH Csoda életmód program és táplálkozás arra fókuszál, hogy megtartsa a testnedvek finom, lúgos pH-egyensúlyát, s így óvja a test legkiterjedtebb szervét – a bőrt is.





 Továbbá:   A Bőr Ápolásáról itt...termék:  







SIKERBESZÁMOLÓ



Kedves Dr. Young,

Négy éven át szenvedtem egy kiütéstől, ami mindkét kézfejemet és csuklómat elborította.

Három különböző dermatológusnál is jártam, és több ezer dollárt elköltöttem mindenféle készítményekre, míg végül azt mondták nekem – miután szövetmintát vettek a kézfejemről és a sebeimről –, hogy minden bizonnyal valamiféle gyulladás van jelen a szervezetemben, és ők ezen nem tudnak segíteni.

Leadtam hét kilót, mert azt hittem, hogy mindenre allergiás vagyok a zöldségeken kívül. A templomban arra kértem a társaimat, hogy imádkozzanak értem, mert attól féltem, hogy elveszítem a munkámat.

Emlékeztem arra, hogy korábban, amikor proteolitikus (fehérjebontó) enzimeket szedtem, kicsit megkönnyebbültem, úgyhogy beszereztem egy újabb üveggel, és emésztőenzimeket is elkezdtem szedni.

Aztán rájöttem, hogy mit kell tennem: kizárólag nyers zöldséget kell ennem.

Teljesen oda voltam a lilakáposztáért és a zöld papayáért, úgyhogy elkezdtem minden étkezés során lilakáposztát meg más zöldségeket enni. Annyira vágytam rá, hogy állandóan magammal hurcolásztam egy fej káposztát, hogy amikor csak kedvem szottyan, eszegethessek belőle.

Alig egy hét elteltével azt vettem észre, hogy a kiütések kezdenek ritkulni. Két hónap múlva a kiütéseim teljesen elmúltak.

Amikor megvettem a pH Csoda könyvet, nem fogtam fel rögtön, hogy az "ici-pici pulyka rengeteg zöldséggel" engem is meggyógyíthat. Most mindenkinek azt mondom, hogy vegye meg a könyvet, és egyen nyers zöldségeket, s akkor ők is visszanyerik az egészségüket.

Köszönöm Önnek, Dr. Young.

Joan Kapp



Üdvözlettel:

Kovács György

2009. december 3., csütörtök

Könyvajánló PH Csoda 3.

Kedves Blogolvasó, megjelent a PH Csoda 3. könyve a cukor betegek részére


A cukorbaj komoly betegség, de leküzdhetõ !



Ha Ön is egyike azoknak a millióknak, akit a cukorbetegség sújt, ideje visszavágni!


A pH CSODA A CUKORBETEGSÉGRE

egy könnyen követhetõ programot kínál, amely segít abban, hogy átvegye az irányítást az I-es és a II-es típusú cukorbaj felett. Bemutatja, hogy miként tarthatja fenn azt a megfelelõ lúgos belsõ környezetet, amire a testének szüksége van. Ez a kizárólag természetes alapokon nyugvó program segíthet Önnek lelassítani, megállítani, sõt akár visszafordítani a betegséget, illetve azokat a károkat, amiket okozott. Nincs szükség nagy dózisú orvosságokra, amiket a legtöbb cukorbeteg használ. Az új módszerekre épülõ program segítségével Ön csupán 12 hét leforgása alatt elkezdheti helyreállítani egészségét, és megújulhat lelkileg.

Mit talál ebben a könyvben:

• Milyen ételeket tanácsos fogyasztani, melyek a legjobbak a vércukorszint normalizálására, és melyeket kellene kerülni.

• Ízletes receptek tucatjait, amelyek segítségével a szervezete pH-értékét egyensúlyban tarthatja.

• Hogyan válthatja ki az alacsony vércukorszint emelésére használt „gyors megoldásokat” egészséges és hatékony alternatívákkal.

• Tanácsokat a stressz kezelésére és a helyes testedzéshez.

• Közérthetõ magyarázatot arról, hogy a „ha nincs izomlázad, akkor semmit sem ér az edzés” megközelítés miként vezet a test elsavasodásához és a vércukorszint megemelkedéséhez.

• Egy tisztítókúra (folyékony fieszta) leírását, és hogy miért ez a leghatékonyabb kezdés, ha Ön át akar térni a pH Csoda étrendre, és meg akarja sokszorozni energiáját.

…és még sok minden mást.

A pH Csoda sorozat minden darabja – úgy ez is – a legértékesebb ajándékok egyike lehet.

Ajándékozz egészséget ezekkel a könyvekkel szeretteidnek és barátaidnak karácsonyra!

Üdvözlettel:

Kovács György

Állásfoglalás H1N1 ügyben

Kedves BlogOlvasó,



A DMD klubtagok pontosan tudják, hogy rágtuk már eleget ezt a csontot. Most nem is akarok belemenni, hogy az én álláspontom miért szól az oltás mellett - a szteroidot nem szedőkre gondolok, mert akik már terápiáznak azok tényleg csak a zavarosban pecázhatnak... :(


A TREAT-NMD blog viszont közvetíti a nemzetközi szervezet nézőpontját, tehát azt gondolom kaptunk egy kapaszkodót, ami konkrétan a Duchennes betegekre vonatkozik.


 
Az aktuális H1N1 oltással kapcsolatban szeretnénk a konzorcium álláspontját közvetíteni az Önök számára.


Professor Hanns Lochmüller, Professor Volker Straub, Professor Kate Bushby

Newcastle upon Tyne, UK for TREAT-NMD ajánlásával:

Nemrégiben két izomdisztrófiás beteg halt meg a H1N1 influenza okozta szövődmények következtében. Az életveszélyes szövődmények kialakulásának magas a kockázata a DMD és SMA betegeknél, akik a fokozottan veszélyeztetett csoportba tartoznak a neuromuscularis betegség miatt csökkent légzésfunkció, valamint a szisztémás szteroid kezelés hatására fellépő immunreakció csökkenés miatt. Miután a hagyományos és a H1N1 influenza vakcinák mellékhatásai azonosak, leggyakrabban kismértékűek, és ideiglenesek, a vakcina előnyei felülmúlják a hátrányokat. Az oltás a WHO felhívásával megegyezően kifejezetten ajánlott!

Kérjen további információt háziorvosától.

Kérjük, hogy az információt adja tovább!

A Parkinson - korról.

Kedves blogolvasó,

Íme, egy újabb csemege Dr. Young tollából:

A PARKINSON-KÓRRÓL

A FASEB (az Amerikai Kutatóbiológiai Társaságok Szövetségének online folyóirata) közzétett egy tanulmányt, amit a Laval Egyetem kutatói végeztek, s ami azt igazolta, hogy az Omega 3 zsírsavak védik az agyat a Parkinson-kórral szemben. Ez a Frederic Calon és Francesca Cicchetti irányításával végzett tanulmány elsõként demonstrálta, hogy miként képesek az Omega 3 telítetlen zsírsavak semlegesíteni az anyagcsere-folyamatok során keletkezõ savakat, amik roncsolják az idegsejteket, s így létrehozzák azt a betegséget, amit Parkinson-kórként ismerünk.

A Parkinson-kórt az okozza, hogy az anyagcsere-folyamatok során keletkezõ savak elpusztítják azokat az idegsejteket, amelyek a dopamin nevû anyagot termelik, ami egy ingerület-átvivõ anyag, s aminek fontos szerep jut a mozgáskontrollálás területén. A betegséget rendszerint akkor diagnosztizálják, amikor ezeknek az idegsejteknek az 50-80 %-át már tönkretették a savak - mivel nem semlegesítették õket megfelelõ mennyiségû lúgosító étellel és étrend-kiegészítõvel.

A Laval egyetem kutatócsoportjának eredményei segítenek megelõzni ezt a betegséget, s talán még ahhoz is hozzájárulnak, hogy azoknál, akik ebben a betegségben szenvednek, lelassítsák a Parkinson-kór elõrehaladását mindezt azáltal, hogy megmutatják: a többszörösen telítetlen zsírsavak képesek semlegesíteni a savakat, mivel a hidrogén-ion vagy sav kelátkötésbe tud lépni a telítetlen szénláncokkal.

A kutatók megfigyelték, hogy amikor az egereket Omega-3 zsírokban gazdag eleséggel etették, akkor immunisnak bizonyultak az MPTP hatásaival szemben (az MPTP egy olyan savas méreganyag, amely a Parkinson-kórhoz hasonló károsodást okoz az agyban). "Ezt az anyagot immáron 20 éve használják a Parkinson-kutatásban, mivel gyorsabban hat, mint maga a betegség, de éppoly hatékonyan képes tönkretenni a dopamin-termelõ idegsejteket az agyban" mutat rá Calon.

A kontroll csoportban az egereket szokásos étrenden tartották, s az õ esetükben megjelentek a betegség tünetei, amikor beoltották õket MPTP-vel: az egészséges dopamin-termelõ idegsejtek számában 31%-os esés következett be, míg a dopamin-szint 50%-kal csökkent.

A vizsgálatok azt is kimutatták, hogy azoknál az állatoknál, amelyek kaptak Omega-3 kiegészítõket, az Omega-3 többszörösen telítetlen zsírsavak - s ezek közül is fõként a DHA (dokoza-hexánsav) - lecserélték az agyban már jelen lévõ Omega 6 zsírsavakat.

Calon azt nyilatkozta: "Ez egyrészt azt bizonyítja, hogy az étrendnek valóban fontos szerepe van az agy zsírsav-összetételének alakításában, másrészt azt, hogy az agy természetes módon igényli az Omega-3 zsírsavakat. Mivel a többi Omega-3 zsírsav koncentrációja mindkét csoport (a kísérleti és a kontroll csoport) esetében is nagyjából ugyanaz maradt, a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a Parkinson-kórként ismert elsavasodási betegséggel szemben a DHA tudott hatékony védelmet nyújtani.

Ezekbõl a megfigyelésekbõl egy másik következtetés is levonható: Az agyban nagyon sok Omega-6 többszörösen telítetlen zsír található, mégpedig pont azért, hogy segítsen az anyagcsere folyamatokból származó savakat (melyek okozzák a Parkinson-kórt) semlegesíteni.

Dr. Robert O. Young ezt írja: Az Omega 6 megnövekedett jelenléte az agyban azt jelzi, hogy az agyszövetek elsavasodtak, és a test igyekszik a felgyülemlett, anyagcsere-folyamatokból származó savakat semlegesíteni ezen a területen. Az Omega 6 tulajdonképpen az elfogyasztott Omega 3 zsírok kémiai átalakulása révén jön létre. Mivel az Omega 3 zsírok a szénláncok telítetlen elemeinél képesek hidrogén-ionokat illetve savakat megkötni, ezen a ponton átalakulnak Omega 6 zsírrá. Ez a bizonyíték arra, hogy a test keményen próbálja fenntartani az agyi idegsejtek lúgosságát, és igyekszik megvédeni õket az anyagcsere során létrejövõ savaktól.

Az Omega 3 és 6 zsírok, amik nagy mennyiségben találhatóak a lúgosító ételekben, segítenek semlegesíteni az anyagcsere során létrejövõ savakat, amik számos más betegségnek is az okai: különbözõ gyulladásoknak, szívproblémáknak, köszvénynek vagy az Alzheimer-kórnak.

A kiegyensúlyozott étrenden belül az Omega 6 és Omega 3 zsírok aránya legalább 3:1. Ezzel ellentétben, a szokásos nyugati étrend - ami az állati eredetû fehérjéknek és tejtermékeknek köszönhetõen nagyon savasít - 10-szer, 20-szor több Omega 6-ot tartalmaz, mint Omega 3-at, pontosan az ételek savassága miatt.

"Észak-Amerikában az átlagos DHA-bevitel napi 60-80 mg, holott Dr. Young minimum 3 gramm Omega 3 olajat javasol, fõleg lenmagból vagy halból kivonva." A kutatók hozzáteszik: "Kutatási eredményeink kimutatták, hogy a DHA-hiány megnöveli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, és hogy érdemes komolyabban is megismerkedni az Omega 3 zsírokkal, mert potenciális védelmet és kezelést nyújthatnak az emberek számára."



Az idegsejtek elhalása figyelmeztethet a Parkinson- és az Alzheimer-kór kialakulására



2009. július 09. 08:33:53 Német orvosok szerint már korai jelek utalhatnak a Parkinson- vagy az Alzheimer-kórra, még mielőtt a tényleges tünetek jelentkeznek. Mindenekelőtt ezt a fő megállapítást tartalmazza a tübingeni egyetemi klinika orvosainak legfrissebb tanulmánya, amelyből a Die Welt című napilap hozott nyilvánosságra részleteket. Az orvosok arra a következtetésre jutottak, hogy még mielőtt mindkét betegség esetében jelentkeznének az első észlelhető tünetek, az idegsejtek 50-60 százaléka "észrevétlenül és fokozatosan" elhal.

"Azaz amikor a páciensek felkeresnek bennünket, az agyban már sok-sok minden tönkrement" - fogalmazott a német újságnak Daniela Berg ideggyógyász, aki tagja a tübingeni kutató csoportnak. És úgy vélte, hogy korábban kezdődő hatékony gyógyszerkezelés esetén a folyamat legalább lassítható lenne.

Mind a Parkinson-, mind az Alzheimer-kór esetében lassan eluralkodó degeneratív idegrendszeri betegségről van szó, az előbbi végtagremegéssel, izommerevséggel, depresszióval és a gondolkodás lelassulásával, míg az utóbbi mindenekelőtt idős kori szellemi hanyatlással jár. A tübingeni orvoscsoport épp ezért annak igyekezett utánajárni, hogy melyek azok a jelek, amelyek már 10-20 évvel korábban utalhatnak a később jelentkező kórra.

A kutatók szerint jelzés lehet a páciensek szaglóérzékének megváltozása. A különböző vizsgálatok alapján az orvosok arra következtettek, hogy az idegsejtek károsodása mindenekelőtt az agynak azt a területét érinti, amely "felelős" a szagok érzékeléséért, illetve besorolásáért. A károsodás eszerint már évtizedekkel az előtt megkezdődhet, hogy a betegséggel járó testi, illetve szellemi "korlátozások" ténylegesen jelentkeznek. "A Parkinson- és az Alzheimer-kórban megbetegedettek 80-90 százalékának szaglási zavarai vannak" - állította Berg.

Korai jelzés lehet a kutatók szerint a rendkívül nyugtalan, különböző álmoktól zavart alvás, ami ugyancsak az agysejtek kezdődő pusztulására utalhat, mint ahogy a depresszió is egy későbbi Parkinson-megbetegedés első csendes jele lehet - vélekedtek az orvosok.

De csak lehet - tették hozzá. Jóllehet több Parkinson-, illetve Alzheimer-beteg már jóval a kór kitörése előtt szaglási vagy alvási zavarokban vagy depresszióban szenvedett, ám - mint a kutatók leszögezték - messze nem mindenki betegszik meg Parkinson- vagy Alzheimer-kórban azok közül, akik az említett zavarokkal küszködik. Álláspontjuk szerint az egyértelmű következtetések levonására hosszú távú tanulmányozásra van szükség.

Addig pedig nem marad más, minthogy az emberek a lehető legegészségesebb életmóddal igyekezzenek felfegyverezni magukat a Parkinson- és az Alzheimer-kór ellen. Daniela Berg első helyen a zöld teát és mélytengeri halat említette, utalva arra, hogy ezek csökkenthetik az agyi idegsejtek károsodásának veszélyét. Továbbá a sport, amely az egész test számára fontos - fűzte hozzá.

Szerző: NetAmbulancia



Üdvözlettel:


Kovács György

2009. november 30., hétfő

Dr. Young a rák kialakulása...

Kedves Blogolvasó,

Ime a következő írás dr Youngtól a rákkal kapcsolatban.

KOCKÁZATNÖVELÕ TÉNYEZÕK A RÁK KIALAKULÁSÁBAN

Az Amerikai Rákkutató Intézet kibocsátott egy 517 oldalas jelentést, ami részletesen ecseteli, hogy mi a HAGYOMÁNYOS orvoslás nézõpontja a rák kialakulásának fõ rizikófaktorairól, és mit lehet tenni ezek redukálásáért.

Az Intézet több mint 7000 széleskörû és legalább 5 éven át tartó kutatás anyagait vizsgálta át, és ezután arra a következtetésre jutott amit közre is adott, hogy az elhízás a következõ ráktípusok kockázatát növeli meg:

* vastagbél-
* vese-
* hasnyálmirigy-
* nyelõcsõ-
* méh- és mellrák a klimaxon átesett nõk esetében.

A riport azt is kifejti, hogy bizonyos életmódváltoztatások képesek csökkenteni a rák kockázatát:


1. Legyünk annyira karcsúak, amennyire csak tudunk, a normálisnak számító súlyhatárokon belül.

2. Éljünk fizikailag aktív életet.

3. Korlátozzuk az "energiadús" ételek fogyasztását; a magas kalóriaértékkal bíró, zsíros, cukros ételekét. Kerüljük a cukros italokat.

4. Elsõsorban növényi eredetû ételeket fogyasszunk, köztük gyümölcsöket, zöldségeket, teljes értékû gabonákat és babféléket.

5. Korlátozzuk a vörös húsok fogyasztását, és kerüljük az ÖSSZES feldolgozott húsfélét.

6. Korlátozzuk az alkoholfogyasztást, nõk esetében napi egy italra, férfiak esetében napi kettõre.

7. Csökkentsük a sóbevitelt. Kerüljük a penészes gabonákat vagy hüvelyeseket.

8. A szükséges tápanyagokat az étkezések során vegyük magunkhoz, ne étrendkiegészítõk formájában.

Azzal, hogy ezeket az életvitel-módosítási javaslatokat közreadta, az Amerikai Rákkutató Intézet megtette az elsõ lépést a helyes irányba. Mivel a rák nem egy sejt, hanem az életvitelünkbõl és étkezési szokásainkból származó savas salakanyag. Ahogyan én láttam, ennél azért többre van szükség ahhoz, hogy megelõzzük és/vagy visszafordítsuk az étkezésbõl és anyagcsere-folyamatokból adódó savak mérgezõ hatását.

Elõször is, a testsúly mint a rák kockázatának mutatója, csak másodlagos a rákot okozó tényezõkhöz képest, melyek a savasító életmód és táplálkozás. A test, a felépítését tekintve lúgos, mûködés közben azonban savasodik.

A test csak azért ragaszkodik a zsírrétegeihez, hogy megvédje magát velük azoktól az emésztés és anyagcsere során keletkezõ savaktól, melyeket nem tud kiválasztani és eltávolítani a verejtékkel, vizelettel, a széklettel együtt, vagy a légzés során.

A rákra való hajlam elsõdleges jele az, ha a vizelet pH-értéke 7,2 alatt van. A vizelet pH-ja meglehetõsen pontos mutatója a szövetek pH-értékének. Ha az ön vizeletének pH-ja 7,2 alá esik, akkor önnél bármilyen rákos megbetegedés kockázata igen magas, függetlenül attól, hogy ön kövér, sovány, vagy normál alkatú!



Ami az Amerikai Rákkutató Intézet 8 kockázatcsökkentõ életmódosítási javaslatát illeti, ezek közül csak egynek van elég erõs hatása ahhoz, hogy valóban képes legyen tenni valamit az ellen a belsõ savtenger ellen, amiben nap mint nap fürdünk â013 és ez a mindennapos fizikai aktivitás.


A többi életmódváltoztatási javaslattal kapcsolatban most leírom, hogy mi mindent találtam még, ami segíthet önnek megelõzni vagy visszafordítani a rákos állapotot.


1. Legyünk annyira karcsúak, amennyire csak tudunk, a normálisnak számító súlyhatárokon belül.


Ha ön savasító ételeket eszik és savasító életmódot folytat, akkor az, ha ön sovány vagy normál testsúlyú, kifejezetten veszélyes lehet az egészségére nézve. A testnek zsírra van szüksége ahhoz, hogy kivédje vagy elszigetelje a benne keletkezõ savakat, s így megvédje a szerveket, szervrendszereket, s az ön életét.
A normális testsúly megtartása csak akkor bölcs lépés, ha ön lúgosító étrenden és lúgosító életmód szerint él, és a vizeletének pH-értéke 7,2, vagy ennél is magasabb.

2. Éljünk fizikailag aktív életet.

Ez pontosan az, amire szüksége van. Annyival egészíteném ki, hogy a testedzésnek legalább 1 órán át kell tartania folyamatosan, minden nap. Azt is szeretném a figyelmébe ajánlani, hogy a testedzés egyik leghasznosabb momentuma az, amikor a verejtékmirigyek révén megszabadulunk a savak egy részétõl. Tehát az edzés legfontosabb eleme az izzadás. Minél többet izzad, annál egészségesebb lesz. Izzadja egészségesre magát!


3. Korlátozzuk az "energiadús" ételek fogyasztását; a magas kalóriaértékkal bíró, zsíros, cukros ételekét. Kerüljük a cukros italokat.


Ez a pont részben korrekt, de részben nem az. Például, a cukor egy sav, ami annyira tönkreteszi a sejteket, hogy azok rákossá válnak. Másfelõl viszont az avokádó egy magas kalóriaértékû, zsírban gazdag étel, ami képes semlegesíteni az anyagcsere folyamatok során keletkezõ savakat, s így csökkenti a rák kockázatát. Tehát önmagában a kalóriák miatt nem érdemes aggódni. Azt kell figyelni, hogy egy adott étel vagy ital lúgosít-e, vagy inkább savasít. Ha lúgos ételeket és italokat fogyaszt, akkor annyit ehet és ihat, amennyit akar, és olyan gyakran, ahogy jólesik. A testet az elektronok mûködtetik, nem a kalóriák. Ezért egyen és igyon annyi elektronban gazdag ételt és italt, amennyit csak kíván.


4. Elsõsorban növényi eredetû ételeket fogyasszunk, köztük gyümölcsöket, zöldségeket, teljes értékû gabonákat és babféléket.


Ezzel csak az a probléma, hogy a gabonák és babfélék kisebb-nagyobb mértékben savasítanak, s így hozzájárulnak az étkezésbõl adódó savbevitelhez, s ezen keresztül a rákos állapotok kialakulásához. Ezen kívül, némelyik gyümölcs és zöldség, mint amilyen az ananász, a banán, a burgonya és a cukorrépa tele van cukorral, ami megint csak hozzájárulhat a rákos állapot kialakulásához. A megoldás az, ha tudjuk, mely ételek lúgosítanak, s melyek savasítanak.

A pH Csoda, illetve A pH Csoda a fogyásért címû könyvekben megtalálja azon ételek és italok listáját, amelyek lúgosítanak, ezért nyugodtan fogyaszthatja õket.

5. Korlátozzuk a vörös húsok fogyasztását, és kerüljük az ÖSSZES feldolgozott húsfélét.

Minden állat húsa savas, és hajlamos eltömíteni az emésztõrendszert â013 pontosabban a beleket, s ez számos rákos állapot elõidézõje lehet, köztük a vastagbélráké. Az állati eredetû fehérje fogyasztása biztosan növeli a rák kockázatát. Azok a savak, amelyek az állati fehérjékben megtalálhatók â013 s így a tojásban is â013, mind növelik a rák kockázatát: a salétromsav, a húgysav, a foszforsav és a kénsav. Ha húst eszünk, elárasztjuk ezekkel a savakkal az egészséges sejtjeinket, s ezzel tönkretesszük õket â013 akár el is rákosodhatnak.




6. Korlátozzuk az alkoholfogyasztást, nõk esetében napi egy italra, férfiak esetében napi kettõre.


Ez a tanács engem arra fegyverekrõl szóló metaforára emlékeztet, ami így hangzik: Az ön halálos ellensége ott áll az ön otthona közepén, hét különbözõ fegyver van nála. De ne aggódjon, mert mi hatot elveszünk tõle! Ön tényleg megnyugodna? Ha ön továbbra is fogyaszt mérgezõ savakat, akkor saját maga adja az ellensége kezébe a fegyvert. Ebben az esetben, az egyetlen fegyver, amit meghagy neki, az alkohol. Hány rosszul mûködõ hõforrás kell egy házba, hogy az leégjen? Elég egyetlen egy is. Ha egészséges szeretne lenni, és szeretné megelõzni a rák kialakulását, akkor nincs helye alkoholnak az otthonában. Ez éppúgy vonatkozik az üdítõkre, a kávéra, a teára â013 mindegy, hogy fekete-e vagy zöld â013 és a csapvízre, ha annak a pH értéke 9,5, vagy annál alacsonyabb.


7. Csökkentsük a sóbevitelt. Kerüljük a penészes gabonákat vagy hüvelyeseket.


Azt javasolni, hogy valaki ne egyen sót, olyan, mintha azt tanácsolná neki, hogy ne szívjon be oxigént és ne igyon vizet. A sóbevitel csökkentése acidózishoz (egy olyan állapothoz, amikor a vérben túl sok a sav vagy túl kevés a lúg, holott a vér egészséges állapotban enyhén lúgos) vezethet. A testen belül az elsõ számú savsemlegesítõ anyag a szódabikarbóna, aminek elõállításához sóra van szükségünk. Só nélkül meghalnánk. Amit viszont korlátoznunk kell, az a savbevitel â013 nem a só!


Bölcs tanács kerülni mindent, amiben élesztõ- vagy penészgomba lehet. Ebbe beleértendõ a sajt, a joghurt, a gomba, az étkezési élesztõ, a szójaszósz, a mustár, az ecet is, és még sorolhatnám, mi minden. A savas ételek, italok és ételízesítõk â013 amiket önnek nem szabadna fogyasztania â013 teljes listáját megtalálja A pH Csoda és A pH Csoda a fogyásért címû könyvekben.


8. A szükséges tápanyagokat az étkezések során vegye magához, ne étrendkiegészítõk formájában.


Ez is jó tanács lenne, ha meg tudnánk oldani, hogy kellõ mennyiségû elektronhoz jussunk a testünk mûködtetéséhez, és megfelelõ mennyiségû lúgosító anyaghoz az elkerülhetetlenül keletkezõ savak semlegesítéséhez. Étrendkiegészítõk nélkül szinte lehetetlen elérni, hogy egészségesek és fittek legyünk, s mindig legyen energiánk.



Ahhoz, hogy megóvja az egészségét, minden nap szüksége van a következõ ételekre, italokra és kiegészítõkre:


1) Olyan étrendet állítson össze magának, amiben sok klorofillban gazdag elem van, köztük zöld italok, gyümölcsök és zöldségek. Én azt javaslom, hogy a testsúlyától függõen, minimum 1 liter zöld italt igyon meg 25 kg-onként. (Tehát ha ön 75 kg, akkor minimum 3 l-t.) Ha ön valamilyen rákos állapottal küszködik, akkor 15 kg-ként 1 litert.


2) Igyon meg naponta kb. 1 dl többszörösen telítetlen zsírt: lenmagolajat, kendermagolajat, tökmagolajat, avokádó-, oliva- vagy gránátalmaolajat.


3) Igyon meg 3-4 liter lúgos vizet, aminek legalább 9,5 a pH értéke. Ezt zöld ital formájában is megihatja. Nem kell mind a kettõt külön-külön elfogyasztani. Ihatja a kombinációjukat is.


4) Egyen meg 8-10 gramm természetes állapotú (nem finomított) tengeri sót.


Ezt a négy pontot én úgy szoktam emlegetni, mint a 4 táplálékcsoportot. Lefedik mindazt a tápanyagot és energiát, amiknek a bevitelére a testnek szüksége van. Nincs szükség további szénhidrát vagy protein fogyasztására. A test az izomzatot, a csontokat, és a bõrt a vérbõl építi fel, a vér pedig lúgos közegben jön létre a vékonybélben, ha megfelelõ mennyiségû zöld, lúgos táplálékot és többszörösen telítetlen zsírt fogyasztunk.


Tartsa észben: amikor zöldet eszik-iszik, akkor ön tisztul.


SIKERBESZÁMOLÓ

Kedves Dr. Young!

Köszönöm az e-mail leveleit. Én olyan sikert értem el, amit szeretnék elmesélni önnek. 43 éves vagyok, és egész életemben mindig fitt és egészséges voltam. De 3 évvel ezelõtt elkezdett fájni a bal térdem. Jelentõsen bedagadt, és az orvosom javaslatára, kortizon injekciókat kaptam, hogy csökkentsük a duzzanatot.

Nem sokkal ezután az egyik vállam is fájni kezdett, majd a másikkal is ugyanezt történt. Végül már nem tudtam 10 cm-nél magasabbra emelni a karjaimat.

Az orvosom elküldött véranalízisre, ami kimutatta, hogy a protein C-m és a plazma viszkozitásom túl van az egészséges határon.

Végigjártam az egészségügyi rendszer szokásos labirintusát, és végül arra következésre jutottak, hogy az ízületi gyulladás egy ritka formájával állunk szemben, s az támadta meg az ízületeimet.

Felírtak nekem egy rák-gyógyszert, és kéthetente vértesztekre küldtek, hogy ellenõrizzék, a májam nem kezdi-e felmondani a szolgálatot.

Ekkor már nem tudtam golfozni, futni, és képtelen voltam bármely más sportot üzni.

Erre azt mondták, hogy nincs gyógymód számomra, de ha nem szedem a gyógyszereket, akkor 5 éven belül tolókocsiban végzem.

Megkérdeztem az orvosomat, hogy esetleg valamilyen fajta diéta segíthetne-e.

A válasz egyértelmû volt:      NEM!


3 hónapja szedtem az orvosok által felírt gyógyszereket, amikor a májam jelezni kezdte, hogy nem ért egyet az eljárással, és lerobbant ezektõl a szerektõl.


A lúgosítás-savasítás kérdésével akkor találkoztam, amikor meghallgattam azt a CD-t, amin egy interjú hallható Önnel és Tony Robbins-szal.


Saját elhatározásomból leálltam a gyógyszerekkel, és elkezdtem követni a pH Csoda életmód programot és diétát.

Azóta is a pH Csoda életmódot követve élek, és most már 9 hónapja vagyok a programon.

Gondolom, sejti a történet folytatását.

Már újra tudok golfozni, a vértesztjeim pedig teljesen normálisak.


De ami a leggyönyörûbb:

NINCSENEK FÁJDALMAIM, és NINCS ÍZÜLETI GYULLADÁSOM.

Én egy igazi pH Csoda vagyok.

Tisztelettel,

Martin Miller   martinmiller@jpm.org.uk



Üdvözlettel :  Kovács György

2009. november 16., hétfő

Dr. Young cikke a cukor fogyasztásról

Kedves Blogolvasó,

Nemrégen kaptam a következõ érdekes cikket Dr Young tollából a cukor fogyasztással kapcsolatban, úgy gondolom sok embert érinthet:

MINDEN CUKOR  -  BETEGGÉ, FÁRADTTÁ ÉS KÖVÉRRÉ TEHET.

"Erõsödik a gyanú tudományos körökben, hogy a cukor, még a gyümölcscukor is ártalmas az egészségre és a jóllétre. Túlsúlyos felnõttek, akik nagy mennyiségû gyümölcsöt fogyasztanak, valójában egy savasító cukrot esznek, amit fruktóznak hívunk, és amitõl az ember beteg, fáradt és kövér lesz. A gyümölcscukor vagy fruktóz egy mérgezõ sav, amely a gyümölcs érése, vagy erjedése során keletkezik. A banán jó példa erre: ahogy érik, erjed, úgy lesz egyre édesebb és édesebb.

A gyümölcscukor vagy fruktóz e folyamat melléktermékeként keletkezik. Sok éven át kutattam a soványság és a túlsúly valódi okát, és úgy találtam, hogy amikor valaki magas cukortartalmú gyümölcsöket fogyaszt, mint amilyen például a banán, az alma, a narancs, a körte, a görögdinnye, az ananász, a mangó, hogy csak néhányat említsek, riasztó mértékben megnövekszik a testzsír-százaléka, illetve az inzulin-érzékenysége.

A fruktóz nem csak a gyümölcsökben található meg, hanem a gyümölcslevekben, valamint a tartósított befõttekben is, amelyek szintén nagyon savasítanak. De ugyanígy bekúszik a táplálkozásunkba az üdítõitalokban található magas cukortartalmú kukoricasziruppal, melynek 55 százaléka fruktózzá, 45 százaléka pedig glükózzá alakul a testünkben, vagy a szukrózzal (sima cukor), amely ugyanerre a két mérgezõ, savas cukorra bomlik.

Tudósok évek óta hangot adnak azzal kapcsolatos félelmeiknek, hogy a fruktóz tömeges méretû elhízást, inzulin-rezisztenciát, illetve cukorbetegséget idéz elõ (New Scientist, 2001. szeptember 1. 26.o.), de kevés közvetlen emberi vizsgálat történt ezzel kapcsolatban.

Egy kaliforniai egyetemen Peter Havel rávett 33 túlsúlyos, illetve elhízott embert, hogy csináljanak végig egy két hetes táplálkozási programot , amely 30% zsírból, 55% összetett szénhidrátból és 15% fehérjébõl állt. Ezt követõen további tíz héten át váltottak egy olyan programra, amelynél a csoport egyik felének energiáját 25%-ban fruktóz vagy glükóz biztosította.

Azoknál, akik fruktózt kaptak, növekedés indult meg a belsõ hasi zsírrétegben, amely körülveszi a belsõ szerveket, sörhasat okoz, és bizonyítottan összefüggésben áll a cukorbetegség, illetve a szív- és érrendszeri betegségek magasabb kockázatával. Mindez nem történt meg az elsõ csoportban.

A fruktózt fogyasztó csoportban megemelkedett a vérzsír szintje, ami aztán hasi zsírrétegként, illetve koleszterinként rakódott le. Az inzulinérzékenységük 20%-ot esett. Havel a múlt héten mutatta be ezeket az eredményeket San Francisco-ban, az Endokrin Társaság egyik ülésén.

Mivel Havel vizsgálata pusztán a tiszta fruktózra vonatkozott, a glükózszirupra és a cukorra nem, ezért jelenleg még nem tisztázott, hogy az elhízásért és a cukorbetegségért e többi anyag is felelõs-e. "A kérdés csak az, hogy milyen mennyiségû szirupot vagy kristálycukrot kell elfogyasztani ahhoz, hogy ezek a hatások létrejöjjenek?" - nyilatkozta Havel, aki hosszú távú tanulmányt tervez ennek kiderítése céljából. De azt is állítja, hogy azoknál az embereknél, akiknek már van valamilyen anyagcsere-zavaruk vagy savasodási tünetük - melyek olyan állapotok, a pocakkal és az inzulin-rezisztanciával együtt, amelyek növelik a cukorbetegség és a szívbetegségek kockázatát - tanácsos nagyon gyorsan abbahagyni a fruktóz tartalmú üdítõitalok túlzott fogyasztását.

"Mindez megerõsíti azt, amit már régóta tudunk - mondta Francine Kaufman, a Los Angels-i Keck orvosképzõ iskola munkatársa. - Hogy valószínûleg nem jó ötlet túl sok cukrot enni."

Az az érzés, amit a cukor utáni sóvárgásként ismerünk, valójában a test ásványi sók utáni sóvárgása. A testünk elektromos energiával mûködik, nem a cukorból származó kalóriáktól. A só mintegy vezetõként funkcionál az elektromos energia átvitelében a testen keresztül az egyes sejtekhez. Ezért van az, hogy a vérünk sós a nátriumtól, nem pedig édes a cukortól.

A cukor valójában sav, ami elhízást okoz. A zsír az egyik legfontosabb semlegesítõje a cukorhoz hasonló savas méreganyagoknak. Ha hízni vagy fogyni szeretnél, hagyd abba a cukorfogyasztás minden formáját! Minden cukor savas, és felborítja a tested finom pH egyensúlyát. A test kizárólag azért ragaszkodik a túlsúlyhoz, hogy semlegesíteni tudja a túlzott savmennyiséget, amely nem tudott távozni a vizelettel, izzadással, légzéssel, illetve széklettel. Egy személy nem túlsúlyos, hanem túl savas, és a gyümölcsök, gyümölcslevek, egzotikus gyümölcslevek, befõttek és szénsavas üdítõitalok mind lényeges savasító tényezõk." ( Dr. Robert O. Young )

CUKORBETEG SIKERBESZÁMOLÓ


A következõ levelet kérés nélkül kaptam valakitõl, akit cukorbetegséggel diagnosztizáltak, és aki követni kezdte a cukorbetegek számára készített pH Csoda életmód programot, s akinek ennek köszönhetõen normalizálódott a vércukor szintje, és még le is fogyott.

Remélem, elküldöd ezt a levelet mindenkinek, aki magas vagy alacsony vércukorszinttel, magas vagy alacsony koleszterinszinttel, magas vagy alacsony vérnyomástól vagy túlsúlytól szenved.

Az a csodálatos hírem van számukra, hogy nem kell tovább küzdeniük a cukorbetegséggel, a magas vérnyomással, a magas koleszterinnel vagy a súlyproblémákkal, ha megértik, és alkalmazni kezdik a pH Csoda életmód programot.

Sok szeretettel,

Robert O. Young D.Sc., Ph.D.


Kedves Dr. Young!


2007. november 3-án kezdtem el olvasni A pH Csoda a diabétesz ellen címû könyvét, és rögtön elkezdtem a benne leírt diétát.


2003. júliusában volt egy epehólyag-mûtétem, s ezután jelentkeztek a problémáim a megemelkedett vércukor-szintemmel és a súlyommal. Nem akartam beszedni a felírt gyógyszereket, de mindenféle diétát kipróbáltam, mert fogyni akartam, s közben rájöttem, hogy az, amit megeszem, nagyban befolyásolja a glükóz-szintemet. Ennek ellenére, idõnként még mindig ettem vagy ittam olyasmit, ami nem tett jót nekem.


2007. szeptemberében ismét megemelkedett a vércukor-szintem, s akármit is csináltam, nem normalizálódott. Szörnyen éreztem magam, és feladtam a harcot: elmentem egy orvoshoz, aki vércukor-szint szabályozó gyógyszert írt fel nekem. Még rosszabbul kezdtem magam érezni, és ismét rádöbbentem, hogy sokkal jobban kell kontrollálnom a savas ételek bevitelét. 3 nappal azután, hogy elkezdtem szedni a gyógyszert, le is álltam vele. (Egyszer se vitte le a glükóz-szintemet.)

Elõször egy bioboltban hallottam A pH Csoda a diabétesz ellen címû könyvrõl, de akkor még nem vettem meg. Múlt héten viszont eszembe jutott az ön könyve, és megrendeltem az Amazon.com-on. Amint nekiláttam elolvasni, azonnal éreztem, hogy a rejtély hiányzó elemét tartom a kezemben, és pont erre volt szükségem.

Megrendeltem az ön honlapjáról az étrend-kiegészítõket, s amint elkezdtem szedni õket, azonnal csökkenni kezdett a vércukor-szintem.

Hétfõn kezdtem el a léböjtöt, most péntek van, és ennyi idõ alatt leadtam 2,5 kg-t, a vércukor-szintem pedig lement 4,5-re. Múlt héten még 8,9 körül volt.

Ezen a nyáron lefogytam 1,5 kg-t, de ezen a ponton le is állt a fogyás. 51 éves vagyok, és a pajzsmirigyemmel is gond van (alulmûködés), ami miatt a fogyás mindig is komoly problémát jelentett számomra. Egy hét alatt 2,5 kg-t leadni nagyon lelkesítõ élmény.

Azok a tanácsok, amiket a könyvében leírt, egyetlen hét alatt hatalmas változást hoztak az életemben.

A vizeletem pH értékét folyamatosan figyelem a pH-csíkkal, és a mért értékek egészen közel állnak a normálishoz. Újra elkezdtem használni a mini trambulint is, ami évek óta az ágy alatt porosodott.

Ma reggel beszéltem egy kollegámmal, akinek hasonló problémái vannak, s elmeséltem neki, mit csinálok. Annyira fellelkesedett, hogy épp ebben a pillanatban, miközben én ezt a levelet írom, megrendeli az ön könyvét.

Egyszerûen kikívánkozik belõlem, és szeretném megosztani az egész világgal, hogy milyen jól érzem magam! Nem tudom, hogy elolvassa-e majd ezt a levelet, vagy bárki elolvassa-e majd a kollegái közül, de mindenképpen el akartam újságolni, hogy a tanácsai nálam beváltak!

Szeretném, ha tudná, hogy hálás vagyok, amiért megírta ezt a könyvet, és megosztotta velünk a tudását. Köszönöm! Köszönöm!

Juanita Davila
jdavilaesc18@hotmail.com

„A csodák nem a természet ellenében történnek, hanem mindannak ellenében, amit a természetrõl tudni vélünk.” St. Augustine

„A valóban elõrehaladott technológiák kísérõjelensége a csoda.” Arthur C. Clarke

„Két módon élheti valaki az életét. Vagy úgy, hogy azt mondja, nincsenek csodák. Vagy úgy, hogy azt: minden csoda.” Albert Einstein


Üdvözlettel:

Kovács György