Ime a következő írás dr Youngtól a rákkal kapcsolatban.
Az Amerikai Rákkutató Intézet kibocsátott egy 517 oldalas jelentést, ami részletesen ecseteli, hogy mi a HAGYOMÁNYOS orvoslás nézõpontja a rák kialakulásának fõ rizikófaktorairól, és mit lehet tenni ezek redukálásáért.
Az Intézet több mint 7000 széleskörû és legalább 5 éven át tartó kutatás anyagait vizsgálta át, és ezután arra a következtetésre jutott amit közre is adott, hogy az elhízás a következõ ráktípusok kockázatát növeli meg:
* vastagbél-
* vese-
* hasnyálmirigy-
* nyelõcsõ-
* méh- és mellrák a klimaxon átesett nõk esetében.
A riport azt is kifejti, hogy bizonyos életmódváltoztatások képesek csökkenteni a rák kockázatát:
1. Legyünk annyira karcsúak, amennyire csak tudunk, a normálisnak számító súlyhatárokon belül.
2. Éljünk fizikailag aktív életet.
3. Korlátozzuk az "energiadús" ételek fogyasztását; a magas kalóriaértékkal bíró, zsíros, cukros ételekét. Kerüljük a cukros italokat.
4. Elsõsorban növényi eredetû ételeket fogyasszunk, köztük gyümölcsöket, zöldségeket, teljes értékû gabonákat és babféléket.
5. Korlátozzuk a vörös húsok fogyasztását, és kerüljük az ÖSSZES feldolgozott húsfélét.
6. Korlátozzuk az alkoholfogyasztást, nõk esetében napi egy italra, férfiak esetében napi kettõre.
7. Csökkentsük a sóbevitelt. Kerüljük a penészes gabonákat vagy hüvelyeseket.
8. A szükséges tápanyagokat az étkezések során vegyük magunkhoz, ne étrendkiegészítõk formájában.
Azzal, hogy ezeket az életvitel-módosítási javaslatokat közreadta, az Amerikai Rákkutató Intézet megtette az elsõ lépést a helyes irányba. Mivel a rák nem egy sejt, hanem az életvitelünkbõl és étkezési szokásainkból származó savas salakanyag. Ahogyan én láttam, ennél azért többre van szükség ahhoz, hogy megelõzzük és/vagy visszafordítsuk az étkezésbõl és anyagcsere-folyamatokból adódó savak mérgezõ hatását.
Elõször is, a testsúly mint a rák kockázatának mutatója, csak másodlagos a rákot okozó tényezõkhöz képest, melyek a savasító életmód és táplálkozás. A test, a felépítését tekintve lúgos, mûködés közben azonban savasodik.
A test csak azért ragaszkodik a zsírrétegeihez, hogy megvédje magát velük azoktól az emésztés és anyagcsere során keletkezõ savaktól, melyeket nem tud kiválasztani és eltávolítani a verejtékkel, vizelettel, a széklettel együtt, vagy a légzés során.
A rákra való hajlam elsõdleges jele az, ha a vizelet pH-értéke 7,2 alatt van. A vizelet pH-ja meglehetõsen pontos mutatója a szövetek pH-értékének. Ha az ön vizeletének pH-ja 7,2 alá esik, akkor önnél bármilyen rákos megbetegedés kockázata igen magas, függetlenül attól, hogy ön kövér, sovány, vagy normál alkatú!
Ami az Amerikai Rákkutató Intézet 8 kockázatcsökkentõ életmódosítási javaslatát illeti, ezek közül csak egynek van elég erõs hatása ahhoz, hogy valóban képes legyen tenni valamit az ellen a belsõ savtenger ellen, amiben nap mint nap fürdünk â013 és ez a mindennapos fizikai aktivitás.
A többi életmódváltoztatási javaslattal kapcsolatban most leírom, hogy mi mindent találtam még, ami segíthet önnek megelõzni vagy visszafordítani a rákos állapotot.
1. Legyünk annyira karcsúak, amennyire csak tudunk, a normálisnak számító súlyhatárokon belül.
2. Éljünk fizikailag aktív életet.
3. Korlátozzuk az "energiadús" ételek fogyasztását; a magas kalóriaértékkal bíró, zsíros, cukros ételekét. Kerüljük a cukros italokat.
4. Elsõsorban növényi eredetû ételeket fogyasszunk, köztük gyümölcsöket, zöldségeket, teljes értékû gabonákat és babféléket.
5. Korlátozzuk a vörös húsok fogyasztását, és kerüljük az ÖSSZES feldolgozott húsfélét.

6. Korlátozzuk az alkoholfogyasztást, nõk esetében napi egy italra, férfiak esetében napi kettõre.
7. Csökkentsük a sóbevitelt. Kerüljük a penészes gabonákat vagy hüvelyeseket.
8. A szükséges tápanyagokat az étkezések során vegye magához, ne étrendkiegészítõk formájában.
1) Olyan étrendet állítson össze magának, amiben sok klorofillban gazdag elem van, köztük zöld italok, gyümölcsök és zöldségek. Én azt javaslom, hogy a testsúlyától függõen, minimum 1 liter zöld italt igyon meg 25 kg-onként. (Tehát ha ön 75 kg, akkor minimum 3 l-t.) Ha ön valamilyen rákos állapottal küszködik, akkor 15 kg-ként 1 litert.
2) Igyon meg naponta kb. 1 dl többszörösen telítetlen zsírt: lenmagolajat, kendermagolajat, tökmagolajat, avokádó-, oliva- vagy gránátalmaolajat.
3) Igyon meg 3-4 liter lúgos vizet, aminek legalább 9,5 a pH értéke. Ezt zöld ital formájában is megihatja. Nem kell mind a kettõt külön-külön elfogyasztani. Ihatja a kombinációjukat is.
4) Egyen meg 8-10 gramm természetes állapotú (nem finomított) tengeri sót.
Tartsa észben: amikor zöldet eszik-iszik, akkor ön tisztul.
Kedves Dr. Young!
Köszönöm az e-mail leveleit. Én olyan sikert értem el, amit szeretnék elmesélni önnek. 43 éves vagyok, és egész életemben mindig fitt és egészséges voltam. De 3 évvel ezelõtt elkezdett fájni a bal térdem. Jelentõsen bedagadt, és az orvosom javaslatára, kortizon injekciókat kaptam, hogy csökkentsük a duzzanatot.
Nem sokkal ezután az egyik vállam is fájni kezdett, majd a másikkal is ugyanezt történt. Végül már nem tudtam 10 cm-nél magasabbra emelni a karjaimat.
Az orvosom elküldött véranalízisre, ami kimutatta, hogy a protein C-m és a plazma viszkozitásom túl van az egészséges határon.
Végigjártam az egészségügyi rendszer szokásos labirintusát, és végül arra következésre jutottak, hogy az ízületi gyulladás egy ritka formájával állunk szemben, s az támadta meg az ízületeimet.
Felírtak nekem egy rák-gyógyszert, és kéthetente vértesztekre küldtek, hogy ellenõrizzék, a májam nem kezdi-e felmondani a szolgálatot.
Ekkor már nem tudtam golfozni, futni, és képtelen voltam bármely más sportot üzni.
Erre azt mondták, hogy nincs gyógymód számomra, de ha nem szedem a gyógyszereket, akkor 5 éven belül tolókocsiban végzem.
Megkérdeztem az orvosomat, hogy esetleg valamilyen fajta diéta segíthetne-e.
A válasz egyértelmû volt: NEM!
3 hónapja szedtem az orvosok által felírt gyógyszereket, amikor a májam jelezni kezdte, hogy nem ért egyet az eljárással, és lerobbant ezektõl a szerektõl.
Saját elhatározásomból leálltam a gyógyszerekkel, és elkezdtem követni a pH Csoda életmód programot és diétát.
Azóta is a pH Csoda életmódot követve élek, és most már 9 hónapja vagyok a programon.
Gondolom, sejti a történet folytatását.
Már újra tudok golfozni, a vértesztjeim pedig teljesen normálisak.
De ami a leggyönyörûbb:
NINCSENEK FÁJDALMAIM, és NINCS ÍZÜLETI GYULLADÁSOM.
Én egy igazi pH Csoda vagyok.
Tisztelettel,
Martin Miller martinmiller@jpm.org.uk
Üdvözlettel : Kovács György